2015. december 20., vasárnap

Tűzceremónia a téli napfordulón

A napfordulók időpontjaiban szerte az országban gyújtanak tüzeket. A Ludastón bemutatott december 20-i tűzáldozat ebbe a magyar hagyományos ünnepkörbe illeszkedik, de harmóniában van az indiai tradícióval is. Az ország minden pontjáról érkező, több mint 80 résztvevő vette körül a fellobbanó tüzet.

A jól ismert forgatókönyv alapján a kürt megfújásával kezdődött a program, s indult a hosszan kígyózó menet a ludastói iskolától az áldozati helyhez.


Hagyományosan az alapítványunk vezetője, Rácz Géza úr vezette a szertartást. Az első fellángoló mécsesről a legifjabb és a legidősebb meggyújtotta a füstölőket. Ez után lobbantak fel a virágokkal, gyümölcsökkel díszített áldozati oltár lángjai.



Már 10 éve mondjuk, legyen béke! Legyen, és higgyük el! – mondta a ceremónia vezetője. És mi, akik újra visszatértünk e ludastói zarándokhelyre, a közösen elzengett szanszkrt és magyar fohászok után a 7 világ 7 gabonáját dobtuk a tűzbe áldozatként, megerősítve elköteleződésünket a szeretet és a béke fénye mellett és Isten iránt.



A szertartás lezárása után visszatértünk a kiinduló pontra, a ludastói központba, ahol szorgos kezek munkájának eredményeként ízletes ételt fogyaszthattunk el és csendes beszélgetéssel, tervezgetéssel töltöttük a délutánt.


Szívünkben megnyugvással, reménnyel, szemünkben a tűz fényével, kezünkben a kialudt tűz szent hamujával megtöltött üvegcsével térhettünk vissza otthonunkba.

2015. december 8., kedd

Lélek útja – Jóga és meditáció

A lélek útja sorozatunk a Hirös Agóra Kulturális és Ifjúsági központban december 8-án, 18:00-kor fejeződött be záró előadásunkkal, amelynek a Jóga és meditáció – A tökéletesség fokozatai címet viselte.

Meglepő fordulattal zárult sorozatunk. Az utolsó előadást Tenkei Imre, ludastói kollégánk tartotta, aki már számtalanszor megfordult pécsi és győri központjainkban is, hogy a magyar őshagyományokról beszéljen, és felhívja figyelmünket a táltos dobolás meditatív jellegére.


Ezúttal egy másik oldaláról is bemutatkozott, amikor a jóga sok ezer éves indiai tradíciójába adott bepillantást közel két óra alatt. Az előadás nagyon komoly és szakszerű hangvételben zajlott. Olyan összegzését kaptuk az indiai filozófiai iskolákról és a nyolcfokú jóga gyakorlatrendszeréről, amellyel kevés helyen találkozhatunk.

A közönség sokszor rá is kérdezett egy-egy ismeretlen szóra, területre, saját gondolataival egészítette ki az előadást. Így vált igazi, élményszerű beszélgetéssé az este, ahol nemcsak egy különleges mozgáskultúra eszmerendszerébe pillanthattunk be, hanem saját hétköznapi gyakorlatainkra is kaptunk biztatást és inspirációt, hogy mi is részesülhessünk a jóga áldásaiból.

2015. november 28., szombat

30 év az összegző tradíciók jegyében

Igazi prémium rendezvényt tartott alapítványunk november 28-án a budapesti Magnet Házban. A délelőtt 10 órakor kezdődő programon közel 100 vendéggel együtt ünnepeltük a Kagylókürt folyóirat megjelenésének 30. évfordulóját.


Hosszas előkészítő munka, nemzetközi összefogás és kiváló szervező csapat tette felejthetetlenné ezt a napot.


A házigazda szerepét Bencsik Ferenc töltötte be, aki a Kagylókürt próba számától Abhay Narayan mellett figyelhette az újság sorsának alakulását, a szerkesztő és cikkíró csapat folyamatos átalakulásán át egészen napjainkig. Értő módon és érző szívvel irányította a programot csodálatos módon mindvégig az időhatárok között tartva a fellépőket.


Rácz Gézától, a Kagylókürt jelenlegi felelős szerkesztőjétől hallhattuk a tisztelettel teli megemlékezést Abhay Narayanra, a Kagylókürt szellemi atyjára, arra a különleges személyre, aki még a rendszerváltás előtt belefogott abba a nem veszélytelen feladatba, hogy a lélek örökkévaló természetét hirdető metafizikai folyóiratot juttasson el, az akkor még a Vasfüggönyön túli Magyarországra.


Ezt követően Ősz Szabó Éva, a budapesti Napkelet Bölcseleti Iskola munkatársának moderálása mellett a Kagylókürt szerzői mutatták be munkájukat, fedték fel érzéseiket a folyóirattal kapcsolatban.


Váray László zenész, néprajzkutató és a Kagylókürt „Keleti Hangszerlexikon” rovatának vezetője bemutatta a közönségnek – több más különleges hangszer mellett – a Kagylókürtöt is.

A szünetet követően a délután hátralevő részében a művészet szépségéé lett a főszerep. Ez nem áll messze a Kagylókürt szellemiségétől és híven tükrözi, hogy a kristálytiszta tudást a művészet képes széppé tenni az érdeklődő ember számára. 


Virág Zoltán festőművésztől megtudhattuk a Kagylókürt borítói mögött rejlő mély szimbolikát, és felhívta a figyelmet arra, hogy a művészetnek lélekből kell jönnie és a lélekről kell szólnia, hogy megtalálja az utat a „közönség” lelkéig.


Szintén ezt a gondolatot erősítette meg Mladonyiczky Edit, táncművésznő, aki bepillantást nyújtott az indiai tánc titkaiba, és néhány mozdulat erejéig megmutatta a klasszikus odissi tánc míves szépségét és mély tartalmát.


Igazi különlegessége volt a napnak a bolgár Kirtan Soul Együttes, amely többször is megszólalt a Gála során. Mély, szívhez szóló, tiszta zenéjük dalra fakasztotta a jelenlévőket és sokaknak könnyeket csalt a szemébe. Megható meglepetésként magyar nyelven is hallhattunk tőlük egy ősi indiai mantrát.




A szinte egész napos program nem várt sikerességgel zárult. Méltó tiszteletadás volt ez az alapítóknak, a szerkesztőknek és nem utolsó sorban az olvasóközönségnek, akik immár 30 éve vehetik kezükbe azt a különleges folyóiratot, amelynek a neve Kagylókürt. Legyen így a következő 30 évben is!

2015. november 26., csütörtök

Paradigma – XXXI. Mandala kör Pécsett

Ebben az évben november 26-án találkoztunk utoljára a Jógaházban. Ez a beszélgetés azonban méltán marad emlékezetes.

Ez alkalommal már nem először beszélgettünk a paradigmákról. Ezúttal azonban Rácz Géza, főszerkesztő úr mellett meghívott vendégünk Kozma Dániel, a Kagylókürt egyik szerzője volt. Újságíróként és a szúfi misztika tanulmányozójaként is más megvilágításba tudta helyezni a felvetett kérdéseket:
  • Mi a tapasztalatokon át történő tanulás alapja?
  • Hogyan fejlődik az énkép és a világkép a mentális alapsémák alapján?
  • Ciklikus minták és visszacsatolások a személyiségfejlődés során.
  • Az egységtudat és a személyiség közötti „navigálás” – gyakorlati esettanulmányok és megoldások.
  • Hogyan lehet tetten érni a logikát, az erények megnyilatkozását a hétköznapi minták között?
A húszfős közönség igen aktívan részt vett a beszélgetésben, újabbnál újabb nézőpontokkal gazdagítva egymást.
 

A következő évre készülve egy kis közreműködésre hívtuk vendégeinket. Mindenkit arra kértünk, hogy egy kis papírdarabra írja rá, mi lenne az a téma, amelyet szívesen megbeszélne a Mandala körön. A javaslatokat kosárba dobtuk, majd három témát ki is húztunk:
1. Mi az igazi igazság?
2. Alapvető emberi értékek.
3. Türelem.


Külön örömünkre szolgált, hogy bemutathattuk a Kagylókürt legfrissebb, 64. számát, amely a Kagylókürt megjelenésének 30. évfordulójára készült el.

2015. november 24., kedd

Lélek útja – Mantra és meditáció

A lélek útja sorozat következő előadására november 24-én került sor Mantra és meditáció – Összeköttetés a mindenséggel címmel. 
Most már kimondhatjuk, hogy 10-15-fős törzsközönség alakult ki a kecskeméti Hirös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban.
 

Előadónk ezúttal is Rácz Géza, a Kagylókürt főszerkesztője és a Hindu-Magyar Kulturális Alapítvány vezetője volt. A nagyon logikusan felépített beszélgetés során először tisztázta a meditáció fogalmát, azután a jóga tradícióban elfoglalt helyét pontosította. Szóba kerültek a meditáció fajtái és technikái is. Képet kaphattunk az óind tradíció áldozati kultúrájáról is.

Az interaktivitás jegyében ismét egy kis játék maradt a találkozó végére. Egy ősi írást idézve – Gopála-tápani upanisad – Rácz Géza úr kérdéseket tett fel a hallgatósághoz, amit mindenki megpróbált a legjobb tudása szerint megválaszolni. Nem is olyan rossz eredménnyel.



Igazi meglepetés volt a Kagylókürt 64. számának megjelenése, amit a résztvevők máris böngészhettek, megvásárolhattak.

2015. november 23., hétfő

IV. Mandala kör – Miskolc

Megalakulása óta talán november 23-án volt a legkülönlegesebb Mandala kör Miskolcon. Ezúttal itt volt velünk Rácz Géza, a Kagylókürt folyóirat felelős szerkesztője és az alapítvány vezetője.
Nemcsak egyszerű beszélgetésre szorítkozott a mai program, hanem egy kellemes kiránduláson is részt vehettek azok, akik ma eljöttek a Mandala körbe. Egy lelkes önkéntesünk ment vendégünk elé Miskolc határába, majd onnan jöttek be közösen a városba. Találkozóhelyünk egy különleges virágbolt, amelyet egyik önkéntesünk vezet, és mára már igazi csomópontjává vált a Kagylókürt és a metafizikai tudás, az indiai tradíció iránt érdeklődő miskolci közönségnek.


Délben volt a találkozó a Bükk lábánál, ahonnan felmentünk a szentléleki kolostorhoz, ahol hóesés fogadott minket. Körüljártuk a kolostort, egy kis rejtett oltárnál megpihentünk, körbeálltunk és elmondtunk néhány fohászt. A főszerkesztő úr néhány meghitt, szép szóval beszélt az összegyűlteknek.


Ezután a Magoskői kilátóhoz indultunk, ahol páratlan kilátásban gyönyörködhettünk. Sámándobolással és közös éneklés kovácsolta össze a csapatot, hogy azután immár a városba visszatérve folytatódjon a Mandala kör. 


Nagyon tartalmas és interaktív beszélgetés alakult ki szinte azonnal. A több mint 20 résztvevő nyitott szívvel és elmével fogadta Rácz Géza úr előadását az egyetemes emberi értékekről, az életformáló szellemiségről. Énekeltünk, beszélgettünk és sor került egy különleges „metafizikai” játékra is: Mindenki húzott egy lapra felírt idézetet, amely valamelyik szentírásból származik. Erről beszélgettünk, mindenki megfogalmazta, hogy számára mit jelentenek a papíron látott inspiráló gondolatok.


A levegőt megtöltötte a nevetés, mindenki nagyon lelkes volt és sokak szívét átitatta a szeretet és a megértés. Ahogy telt az idő percről-perce bensőségesebbé vált a hangulat. Finom ételekkel vendégeltük meg a résztvevőket és egészen este 10 óráig folyt a beszélgetés az élet igazán fontos kérdéseiről.

2015. november 21., szombat

V. Kagylókürt Mandala Kör - 30. születésnap

A debreceni Kagylókürt Mandala Kör 2015. november 21-én Rácz Géza főszerkesztő urat látta vendégül, aki a kiadvány legújabb, 64. számával érkezett. A rejtett aranyszínben pompázó lapszám jubileumot jelképez, ugyanis ebben az évben ünnepeljük a folyóirat 30 éves működését. 

A Carpe Diem Teaház adott otthont a 11 fős beszélgetésnek, ahol egy minőségi egzotikus tea mellett ünnepeltünk. Régi fotókat nézegettünk a szerkesztőség debreceni csapatáról és nem hiányzott az asztalról a 30-as számot mintázó sütemény sem.


Kovács Gergely Pál házigazda köszöntötte a vendégeket és bevezetőként a 30-as és a 64-es szám jelképrendszeréről beszélt. Másik házigazdánk, Szendrei László, történész kérésére a főszerkesztő úr a mostani szám tartalmát ismertette, így megtudtuk, hogy a főtéma a szenvedély. Egy körkérdéssel mindenki elmondhatta véleményét azzal kapcsolatban, hogy mit jelent számára ez az érzelem.



A beszélgetés végén csoportképet is készítettünk, hogy ne kelljen annyit keresgélni tíz év múlva, mint ahogy most tettük. A vendégek a folyóirat dedikált példányával indultak haza, hogy végre kettesben maradhassanak az „aranykönyv” filozófiai témákat kibontó soraival.