2015. augusztus 29., szombat

Napkelet Bölcseleti Iskola – 30 év a paradigmaváltás jegyében

Megkezdi működését a Napkelet Bölcseleti Iskola. A 2015. őszi félév első előadására augusztus 29-én került sor Budapesten, a Magnet Házban.


Az előadás inkább ráhangolódás volt erre a félévre, amelynek középpontjában a Kagylókürt folyóirat 30 éves jubileumának gálaeste áll. Ennek megfelelően egy rövid bejátszást nézhettek meg érdeklődők egy 2008-ban készült riportfilmből, amelyen a Kagylókürt megalakulásáról, kezdeti lépéseiről beszéltek az érintettek.


A felvétel megtekinthető az interneten is. 

Ugyanebben az időben rendezték a Magnet Ház nyílt napját is, így Rácz Gézával, az Alapítvány elnökével és a Kagylókürt folyóirat főszerkesztőjével folytatott beszélgetést sokszor elnyomták a más termekben zajló események zajai.


A megjelent 40 vendég figyelmét azonban megtartotta a téma, mindazoknak az értékeknek a számbavétele, amelyet a Kagylókürt eddigi megjelenése során fel kívánt és fel is mutatott.

A beszélgetés végébe a jelenlévők is aktívan bekapcsolódtak kérdéseikkel. Sőt többen a program 20 órakor történő befejezése után is maradtak, hogy egyéni beszélgetéseket folytassanak. Sokan 15 év távolmaradás után újra bekapcsolódtak a Bölcseleti Iskola munkájába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése