2014. június 18., szerda

Ünnepi Könyvhét 2014

Lelkes önkénteseink jóvoltából, a 85. Ünnepi Könyvhét rendezvényein, két helyszínen, Budapesten és Pécsett is jelen volt szervezetünk!



Az országos rendezvény központi helyszínén, a budapesti Vörösmarty téren szokás szerint, minden jelentős könyvkiadó jelen volt . A vásári forgatagban a 20-as pavilon volt szervezetünké, ahol a Kagylókürt új, 61-es számán kívül kedvezményesen lehetett hozzájutni sok régebbi példányhoz is. Természetesen, a Napkelet Bölcseleti Iskola könyvei is megvásárolhatóak voltak a helyszínen.




A könyvek közül, a legnagyobb érdeklődés Rácz Géza Élettengely című könyvét övezte, amelyhez kapcsolódóan programokat is szerveztünk. Június 13-án 13 órakor a Vörösmarty szobor előtt felállított színpadon Ősz Szabó Éva beszélgetett a szerzővel.





A könyv és annak témája sokaknak felkeltette az érdeklődését, részben talán a beszélgetésnek köszönhetően. Június 15-én vasárnap délután 4 órakor azoknak, akik megvásárolták a könyvet, lehetőségük nyílt személyesen is találkozni Rácz Gézával és dedikáltathatták példányukat.



Mindeközben a másik helyszínen, a POSZT ideje alatt megrendezésre kerülő III. Pécsi Könyvheti Vásáron is jelen voltunk.


A Könyvvásár 2014. június 10. és 15. között került megrendezésre a Színház tér északi oldalán, a Király utcában. A rendezvény ideje alatt, itt is a Napkelet Bölcseleti Iskola kiadványaival ismerkedhettek az érdeklődők. A forróság ellenére már az első napon sem volt hiány kedves, érdeklődő emberekben.
Rácz Géza Élettengely című könyvének dedikálására június 14-én, szombaton került sor, mely a nagy érdeklődésre való tekintettel egészen a könyves stand aznapi zárásáig tartott.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése