2014. június 23., hétfő

Egy áldozat képei - Nyári tűzáldozat - június 21.

A ludastói fák leveleinek csendes susogása hallik. Finoman erősödő énekhang, az indiai kétfenekű dob ismétlődő rezgése töri meg a csendet. Magasan csilingelő hangszerek csatlakoznak, egyre lelkesebb kiáltások több helyről. Eljött az idő, hogy elinduljunk, elkezdjük.


Újra elkezdjük a nyári napfordulós tűzáldozatunkat. Amely jó alkalmat ad arra, hogy mérlegre tegyük az elmúlt negyedév történéseit. Felajánljuk (elengedjük) mindazt, amit az év leghosszabb napja és a Nyárünnep perzselő ereje felszínre hozott bennünk.

Éneklő csapatunk lassan odaér a tűzoltárhoz. Lépésenként csendesedünk el és halljuk meg újra a fák halk neszét. A szent mantrák, melyeket az imént fennhangon zengtünk azonban nem távoznak nyomtalanul. Elménk egy időre elengedte, amit el kellett. Pillanatnyi nyugalmat talált. Így közelítjük meg a tűzoltárt.


Körben állunk. Középen a tűz, az áldozatot végző szerzetes és a segítője. Ők közvetítenek most ég és föld között. Meghívják körünkbe transzcendens segítőinket, továbbítják fohászainkat, segítik hálánk kifejezését. Felizzítják a tűzet, mint szeretetünk lángjait. Közben teljesen kitisztul az égbolt, figyelnek ránk a csillagok is. Mi pedig magvakat szórunk az áldozati lángokba, hogy egyként mondva megerősítsük, tetté formáljuk a szanszkrit és magyar imák üzenetét. Jómagunknak, az univerzumnak, Istennek…

Áldozat, áldás! Úgy legyen! Úgy legyen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése