2014. október 10., péntek

Életmód napok Ludastón

Már több alkalommal rendeztük meg Ludastón az életmód napokat a testi-szellemi-lelki megtisztulásért. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, így egy kellemes hosszú hétvégét (október 10-12.) töltöttünk el együtt a szabadban.



A néhány napos együttlét célja a természetes-egészséges életmód megtapasztalása a gyakorlatban. A résztvevők egészséges táplálkozási, egyéb életmódbeli ismeretekkel, gyakorlati útravalókkal gazdagodhatnak.

Kiskőröstől Budapesten át Pécsig, az egész országból érkeztek résztvevők. Bár a program nyitott és alapítványunk több helyszínen is hirdette, a férőhelyek korlátozottsága miatt a jelentkezést regisztrációhoz kötöttük.


A megérkezést követően mindenki elhelyezkedett a szálláshelyén, majd a ráhangolódás és a közös bemutatkozások után az igazi „munka” másnap kezdődött.
Minden nap jóga foglalkozásokkal mozgattuk át a testet, mindenki kedvére bóklászhatott a ludastói ligetekben. Hajnalban a harmaton jártunk. Minden városi embernek nagy élményt jelentett kifeküdni a fűbe, hallgatni a csendet és nézni a végtelen kék eget.
Közösen készítettük el az ételeinket, amely során hasznos tanácsokat kaptunk az egészséges táplálkozásról a vitamin és ásványi anyag pótlásról, valamint kiemelten a vegetárius táplálkozás előnyeiről.


A paraszti hagyományoknak megfelelően készítettünk kemencében kenyeret, házi tejből joghurtot, megismerkedhettünk a különböző gyógyteák áldásos hatásaival.
A Pécsett és Győrben rendszeresen zajló integráló meditációban itt Ludastón is részünk volt. Tenkei Imre vezetésével a tábortűz mellett, a csillagok alatt, különleges hangulatban tapasztalhattuk meg a tiszta környezet és a magyar Napdob rezgésének harmonizáló, gyógyító erejét.
Olyan különleges ősi gyógymódokkal is megismerkedtünk, mint az iszappakolás, amely majdnem minden résztvevő számára újdonságként hatott. Igazi luxusnak éreztük a heverészést a napon, míg az agyag megszáradására vártunk. A rohanó, stresszes hétköznapok között igazi feltöltődés volt ez a pár nap csend.

A kézműves foglalkozások sem maradtak el, mint a nemezelés a tábor lezárásaképpen egy közös terménymandala készítés. Teljes csendben dolgozunk, igyekeztünk egymásra hangolódni és alkotni valami igazán szépet.


Ez a pár nap hozzásegített bennünket, hogy elcsendesedjünk, kilépjünk a hétköznapi forgatagból és erőt gyűjtsünk mindennapi apró harcaink megvívásához. A táborvezető, Vörös Vera, szakértő gyógytornász mély gyakorlati tapasztalatai segítettek eligazodni a táplálkozás tudományának rejtelmeiben. Végre sikerült eloszlatnia néhány tévhitet a vegetárius táplálkozással kapcsolatban is.
Testben megerősödve és feltöltődve, szellemileg kiegyensúlyozottan és lélekben tisztulva hagytuk el Ludastó békés világát, hogy immár új erőre kapva visszatérjünk családunkhoz és munkánkhoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése