2014. október 4., szombat

Jóganap a pécsi Napkelet Jógaházban

A pécsi Jógaház történetében a nyílt napok szervezése immár hagyománynak számít. Mindig egy-egy téma kerül a figyelem középpontjába így október 4-én a jógáé lett a főszerep.

A jóga gyakorlatának és bölcseletének megismertetése a magyar közönséggel elsődleges feladata az Alapítvány által működtetett Jógaházaknak. Nemcsak különböző elvonulásokkal és táborokkal igyekezzük népszerűsíteni ezt a ma is élő, mégis ősi indiai életmód rendszert, hanem egyetemi előadásokkal, jóga bemutatókkal és nyílt napokkal is.


Már a meghirdetés során felhívtuk a figyelmet, hogy az érdeklődők olyan ruhát hozzanak, amely alkalmas a gyakorlásra. Így a bemutatón mindenki aktívan részt is tudott venni. A Jógaházban elérhető többféle jógairányzat oktatói a saját rendszerük legjavát osztották meg a látogatókkal. Sor került nagyobb erőfeszítést igénylő hatha-jóga ászanákra, energiaébresztő gyakorlatokra és vezetett relaxációra is.



Különlegessége volt a nyílt napnak, hogy az aktív kikapcsolódást és bemutatókat mandala festés és bemutató zárta.


Program
 

10:00-11:30 - A Napkelet Jógaház jógaoktatóinak bemutatkozása
A Jógaház heti rendszerességű kurzusainak oktatói mesélnek az órák gyakorlati és szemléleti hátteréről.
11:30-12:30 - Ebédszünet – Vegetáriánus Büfé
12:30 – 15:00 – Mandalafestés – Önkifejezés és önismeret




Nincsenek megjegyzések: