2015. december 20., vasárnap

Tűzceremónia a téli napfordulón

A napfordulók időpontjaiban szerte az országban gyújtanak tüzeket. A Ludastón bemutatott december 20-i tűzáldozat ebbe a magyar hagyományos ünnepkörbe illeszkedik, de harmóniában van az indiai tradícióval is. Az ország minden pontjáról érkező, több mint 80 résztvevő vette körül a fellobbanó tüzet.

A jól ismert forgatókönyv alapján a kürt megfújásával kezdődött a program, s indult a hosszan kígyózó menet a ludastói iskolától az áldozati helyhez.


Hagyományosan az alapítványunk vezetője, Rácz Géza úr vezette a szertartást. Az első fellángoló mécsesről a legifjabb és a legidősebb meggyújtotta a füstölőket. Ez után lobbantak fel a virágokkal, gyümölcsökkel díszített áldozati oltár lángjai.



Már 10 éve mondjuk, legyen béke! Legyen, és higgyük el! – mondta a ceremónia vezetője. És mi, akik újra visszatértünk e ludastói zarándokhelyre, a közösen elzengett szanszkrt és magyar fohászok után a 7 világ 7 gabonáját dobtuk a tűzbe áldozatként, megerősítve elköteleződésünket a szeretet és a béke fénye mellett és Isten iránt.



A szertartás lezárása után visszatértünk a kiinduló pontra, a ludastói központba, ahol szorgos kezek munkájának eredményeként ízletes ételt fogyaszthattunk el és csendes beszélgetéssel, tervezgetéssel töltöttük a délutánt.


Szívünkben megnyugvással, reménnyel, szemünkben a tűz fényével, kezünkben a kialudt tűz szent hamujával megtöltött üvegcsével térhettünk vissza otthonunkba.

Nincsenek megjegyzések: