2017. március 3., péntek

Elégedettség (Szantósa) - Mandala kör Budapesten

A SZANTÓSA jelentése - elelégedettség, benső nyugalom, vidámság, derűs állapot, elfogadás, kiegyensúlyozottság. Olyan belülről és mélyről fakadó öröm, amely meghatározza a viselkedésünket.


A megelégedettség az igazsággal is szoros kapcsolatban áll, hiszen elfogadja azt, ami van. Mivel teljes ellentéte a fogyasztói társadalom mentalitásának – amelyet a szükséglet és a vágyak kielégítése mozgat – jelen van benne a lemondás is.


Beszélgettünk róla, hogy mit jelent az elégedettség a saját életünkben, de legfőképpen az indiai példát próbáltuk megérteni - sokkal kisebb anyagi jólét, kevesebb tárgy, mégis elégedett, boldog emberek sokasága. Egy kultúra, ahol az emberek szemében ott ragyog a fény ...(Bármilyen hihetetlenül hangzik is!)


Szó esett a filozófiai alapokról is: az indiai felfogás szerint az emberi életnek négy kb. 25 évig tartó szakasza van - más és más feladatokkal. (tanulóévek, házas évek, a visszavonulás és a lemondás évei) Fontos tudni, hogy 4+1 emberi életcélt különböztetnek meg: dharma (erkölcs, hivatás, vallás); artha (értékteremtés, anyagi gyarapodás); káma (érzelmi élet, szerelem, család); móksa (felszabadulás, megvilágosodás); bhakti (szeretet, tiszta lelki isteni szeretetérzés). Ennek megértése segíthet saját céljaink helyes értékelésében, megválasztásában.(Kár, hogy nem tanítják az iskolában...)

Legközelebb április 14-én találkozunk. Rácz Géza, szerzetesi nevén Szvámí Bhakti Kamala Tírtha lesz a vendégünk.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése