2014. szeptember 8., hétfő

A Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe a Budai Várban

1686. szeptember 2-án, két és fél hónapig tartó ostrom után, a keresztény hadak visszafoglalták a töröktől Budát, a magyar királyok korábbi székvárosát. E győzelem tiszteletére rendezi évről évre a Budavári Önkormányzat a Magyar Nyelv és Magyar Könyv Ünnepét a Budai Várban. Szeptember első hétvégéjén a Szentháromság téren - Hess András mester nyomdájának közelében - könyvkiadók, írók és olvasók együtt ünnepelték a magyar nyelvet. A meghívott kiadók között az idei évben, már másodízben a Napkelet Bölcseleti Iskola is képviseltette magát!



Szeptember 5-7. között a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepén mi is ott voltunk a Budai Várban. Pavilonunk a Halászbástya közelében, a Mátyás király szobornál, épp a színpaddal szemben várta az érdeklődőket.


Standunknál kézbe lehetett venni és természetesen meg lehetett vásárolni kiadványainkat, többek között a Kagylókürt című folyóiratot, amelyet szombaton maga a főszerkesztő, Rácz Géza mutatott be a színpadon.


Mint mindig, most is volt alkalom személyes beszélgetésekre író és olvasó között. Rácz Géza standunknál várta azokat, akik dedikáltatni akarták Élettengely című könyvének egy-egy példányát.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése