2015. január 22., csütörtök

Kiállítás megnyitó Kecskeméten

Nagy Otília festőművész kiállítása nyílt meg január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepi műsor keretei között. A kiállítást Rácz Géza, a Kagylókürt című folyóirat felelős szerkesztője nyitotta meg, így alapítványunk is érintetté vált a rendezvényen.




A Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium aulájában 18 órakor a kiállítás megnyitóval kezdődött az igen színvonalas műsor, amelyet Mák Kornél Kecskemét alpolgármesterének megnyitó beszéde vezetett be.

A tárlaton Nagy Otília az utóbbi tizenkét évben (2004 – 2015) készített munkáiból volt látható egy válogatás, mely egy tematikailag is értelmezhető sorozatot képezett.


A művésznő szavai a képekről
„Törekvéseimre a természeti látványból kiinduló kompozíciók megalkotása volt a jellemző, mely a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar DLA képzésén folytatott festészeti programtervezetemnek is fő vezérvonalát képezte 2008-2011 között.”
A kiállítás megtekinthető: 2015. február 6-ig hétfőtől péntekig 8 és 17 óra között.



A Kecsekeméti Televízió rövid híradása a megnyitóról.

Múzsa című magazin műsorban is hallható néhány gondolat Rácz Géza úr megnyitó beszédéből. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése