2015. november 24., kedd

Lélek útja – Mantra és meditáció

A lélek útja sorozat következő előadására november 24-én került sor Mantra és meditáció – Összeköttetés a mindenséggel címmel. 
Most már kimondhatjuk, hogy 10-15-fős törzsközönség alakult ki a kecskeméti Hirös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban.
 

Előadónk ezúttal is Rácz Géza, a Kagylókürt főszerkesztője és a Hindu-Magyar Kulturális Alapítvány vezetője volt. A nagyon logikusan felépített beszélgetés során először tisztázta a meditáció fogalmát, azután a jóga tradícióban elfoglalt helyét pontosította. Szóba kerültek a meditáció fajtái és technikái is. Képet kaphattunk az óind tradíció áldozati kultúrájáról is.

Az interaktivitás jegyében ismét egy kis játék maradt a találkozó végére. Egy ősi írást idézve – Gopála-tápani upanisad – Rácz Géza úr kérdéseket tett fel a hallgatósághoz, amit mindenki megpróbált a legjobb tudása szerint megválaszolni. Nem is olyan rossz eredménnyel.



Igazi meglepetés volt a Kagylókürt 64. számának megjelenése, amit a résztvevők máris böngészhettek, megvásárolhattak.