2015. április 18., szombat

Kirándulás a Papod kilátóhoz

A győri Jógaház szervezésében egy újabb kiránduláson vehettek részt a mozogni vágyó érdeklődők. Az „ép testben ép lélek” szellemében április 18-án indult útnak a tavalyi évben már összekovácsolódott lelkes csapat.


Egyre népszerűbbek a Jógaház kirándulásai, hiszen ezen a szép tavaszi délelőttön 21 kirándulni vágyó gyülekezett a találkozási ponton. A győri Jógaház egyik legfontosabb feladata a családok gondozása. Ez természetesen nemcsak fizikai segítséget jelent, hanem elsősorban abban adunk támogatást, hogyan őrizzék meg a hagyományos családmodelleket, hogyan adják át a gyermekeknek az egészséges, harmonikus életszemléletet. Természetesen a mostani programra is vártuk a családok apraját, nagyját.


Egy önkéntes résztvevő beszámolója
„Ma együtt kirándultunk a Papod kilátóhoz a Bakony szívében. A hegy, a maga 646 méternyi magasságáról minden irányban gyönyörű kilátás tárul elénk, hiszen ez a Bakony második legmagasabb pontja. A Balatont megpillantani pedig olyan mintha csak egy karnyújtásnyira lenne tőlünk... A szép táj mellett, a természet ránk borította összetömörítve az erejét, mert bizony kaptunk meleget, hideget, napsütést, havas esőt, és szélvihart! Azért a 30 fokos hőség hiányzott…”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése